2010. július 9., péntek

Eger helyett kórház

Bizony, sajnos így alakult. :( Már szombaton szinte óránként kellett Marci orrát szívatni, vasárnap már köhögött is, és miután hétfőn olyan köhögőrohamot kapott a kisfiam, hogy az egész vacsoráját kihányta, akkor döntöttünk úgy, hogy homeopátiás otthoni gyógykúrának vége és irány az ügyelet. Na ott a doktornő kerek-perec kijelentette, hogy szó sem lehet hazamenetelről, hanem irány a gyerekosztály. Mivel koraszülött volt a légúti megbetegedéseket fokozottan komolyan kell venni. Na én persze totál kiborultam, mert elég volt már a kórházból. :S A férjemmel hazarohantam mindent összeraktam nekem és Marcinak. Másnap a viziten a főorvos megnyugtatott, hogy nincs nagy baj, enyhe bronchitis, de ő úgy látja jónak, ha péntekig maradunk. Marci meglepően jól viselte az idegen helyet és a kezelést is, mondanom sem kell, hogy az égszínkék szemével az nővérek kedvence lett. :) Ma reggel viszont -mintha tudta volna, hogy jövünk haza- előadta a szokásos hisztijét, amit azóta már meg is ismételt. :D Egyébként szerencsére már sokkal jobban van, a köhögés is enyhült és hihetetlenül élvezi, hogy itthon van. :)
Így alakult, szerencsére Eger megvár minket, lényeg, hogy Marci meggyógyuljon. :)

6 megjegyzés:

  1. Jajj! Vigyázzatok Magatokra! Minden jót!

    VálaszTörlés
  2. Jajajaj..:-((((
    Szegény kis drágám...Jobbulást kívánok..Neked pedig nyugalom áradatát:-) Kitartás:-)

    VálaszTörlés
  3. Ó, szegénykém! Most olvasom csak, hogy mi van veletek, valamiért nem jönnek le a bejegyzések. :( Gyógyuljatok meg hamar!!!

    VálaszTörlés
  4. Na akkor már tudom...megijedtem amikor a másik blogba olvastam.

    VálaszTörlés
  5. Kicsit megnyugodtam, már azt hittem valami a koraszülöttséggel járó dolog volt.Hálistennek, hogy jobban van!
    Puszillak!

    VálaszTörlés