2010. július 22., csütörtök

ennyire szereti a rácsvédőt

2010. július 21., szerda

banális

Most lett csend. Úgy három óra eltelt mire rájöttem mi a gond. Nem fogjátok elhinni, én se nagyon akarom. Van két rácsvédőnk, úgy alakult, hogy mind a kettő mosásban van, így most anélkül aludt  hisztizett a drágám. Fél doboz bonbon felzabálása után jött az ihlet, hogy talán rácsvédőhiánya van. Persze magam sem hittem, de azért feltúrtam a gyerek szennyestartóját az elefánis "rongydarabért". És lássatok csodát, a kisfiam alszik. :O Ha ezt tudom, akkor megspórolok magamnak egy kisebbfajta idegösszeomlást és 1000 kalóriát.

alvásmizéria

Marcit kikészíti a meleg, így az elalvás még nyűgösebb mint eddig. Egyszerűen behisztizik, kell neki a cumi mégis kiköpi, én meg persze megyek bedugom a szájába, akkor egy darabig csönd, de aztán újra kiköpi és így tovább, egészen addig még iszonyatos ordítás nem lesz a vége. Akkor persze kiveszem az ágyból megnyugtatom, újra leteszem és kezdődik az egész előről még őméltósága bele nem fárad. Persze nem hibáztatható, mert engem is teljesen kinyír a meleg, nemhogy őt, de egy pöttyet lefáradok a nap végére. És most éjszaka sincs nyugalom. Eddig olyan klasszul beállt, hogy éjfélkor eszik és reggel hatkor pedig kel. Na ez most teljesen rapszódikussá vált. Éjszaka is négyszer volt fent. És ebből csak egyszer volt éhes... :s

2010. július 18., vasárnap

Amit Marci 5 hónaposan tud

- Mindkét irányban megfordul, hasról hátra és hátról hasra is.
- Elkezdett kezdetlegesen kúszogatni.
- Szeret egyedül játszani, nézelődni.
-Stabilan fog, felfedezte azt is mire jó a csörgő.
- Felfedezte a lábait is a keze után.
- Előszeretettel kapaszkodik szinte mindenbe, a kedvence a hajam és a saját kis bodyja, valamint az ágyrács. :)

2010. július 17., szombat

bejelent

Ma Marci hasra fordult! :)

2010. július 14., szerda

K.O.

Akartam írni egy postot arról. hogy miket tud már Marci így 5 hónapos nagyfiúként., de kiütéssel győzött a fogzás és a hőség, így az a post későbbre elhalasztva. A kis ügyeskedései jelenleg eltörpülnek a hangja mellett. Azt hittem a hasfájásnál már nem lehet rosszabb, ó dehogynem mégpedig a fogzás.  Szombattól hétfőig agyaltunk azon, mi baja lehet a gyereknek, mire sikerült rájönni, hogy itt bizony egy fogacska készül a kibújásra. Felszerelkeztünk mi mindennel: lidocainos géllel, fájdalomcsillapítóval, de bizony ennek ellenére nagyon-nagyon nehéz egy-egy napot sírógörcs nélkül átvészelnem. És a fogfájást tetőzi a legújabb elalvás előtti hiszti is. Képtelen cumi nélkül elaludni, de amikor a szájába teszem sorozatosan kiköpi és elkezd ordítani én meg ugrálok mint egy bakkecske. És a 37 fokos kánikuláról még nem is beszéltem. A lakás is kezd pokollá válni, kimozdulni meg képtelenség...

2010. július 13., kedd

5 hónaposan


2010. július 10., szombat

kedvencek



*

BRUMM-BRUMM, BRÚNÓ



Brumm-brumm Brúnó, mókás medve,

Van-e neki éppen táncos kedve?

Brumm-brumm pajtás, szépen kérem,
Az iskolabálba jöjj el vélem!


Kippen-koppan, dibben-dobban,

Nosza, ha legény vagy, járjad jobban!

*

félig ördög félig angyal

Keddtől péntekig rá sem ismertem Marcira. Nem volt vele semmi gond, sokat aludt, játszottunk, beszélgettünk, csak akkor ordított, ha szívatták az orrát. Tegnap hazakerültünk és azóta elszabadult a pokol. Folyton velem akar lenni és kézben, az apja szinte le van ejtve. Ha leteszem a kiságyba ezerrel ordít, csak nálam marad meg. Aztán délutánra totál lefárad és alszik. Szóval a kórházi bentlétnek ez a hozadéka, remélem gyorsan elmúlik.

2010. július 9., péntek

Eger helyett kórház

Bizony, sajnos így alakult. :( Már szombaton szinte óránként kellett Marci orrát szívatni, vasárnap már köhögött is, és miután hétfőn olyan köhögőrohamot kapott a kisfiam, hogy az egész vacsoráját kihányta, akkor döntöttünk úgy, hogy homeopátiás otthoni gyógykúrának vége és irány az ügyelet. Na ott a doktornő kerek-perec kijelentette, hogy szó sem lehet hazamenetelről, hanem irány a gyerekosztály. Mivel koraszülött volt a légúti megbetegedéseket fokozottan komolyan kell venni. Na én persze totál kiborultam, mert elég volt már a kórházból. :S A férjemmel hazarohantam mindent összeraktam nekem és Marcinak. Másnap a viziten a főorvos megnyugtatott, hogy nincs nagy baj, enyhe bronchitis, de ő úgy látja jónak, ha péntekig maradunk. Marci meglepően jól viselte az idegen helyet és a kezelést is, mondanom sem kell, hogy az égszínkék szemével az nővérek kedvence lett. :) Ma reggel viszont -mintha tudta volna, hogy jövünk haza- előadta a szokásos hisztijét, amit azóta már meg is ismételt. :D Egyébként szerencsére már sokkal jobban van, a köhögés is enyhült és hihetetlenül élvezi, hogy itthon van. :)
Így alakult, szerencsére Eger megvár minket, lényeg, hogy Marci meggyógyuljon. :)

2010. július 5., hétfő

videók





2010. július 4., vasárnap

hétvége