2012. január 30., hétfő

szív ultrahang

Pénteken elvittük kontrollra Marcit, hogy minden okés-e a kis szívével. Ugye ő két éve pitvari sövényhiánnyal született, ezért akkor nagyon szoros kontrollt (2 hetente nézték) igényelt, benne volt a pakliban egy műtét lehetősége is. :S Tavaly télen viszont a doktornő közölte a jó hírt, miszerint minden ok, Marci, ahogy nőtt ez a probléma meg is szűnt és ez most pénteken megint megerősítést nyert szerencsére. :) Kontroll csak egy év múlva! :)

2012. január 25., szerda

2 éve...

 2 éve annyi minden történt és olyan hirtelen, hogy szerintem fel sem tudtuk fogni. A helyzet súlya mázsás teherként nehezedett mindenkire. A rettegés attól, hogy elveszíthetem a gyerekem,és attól, hogy én is meghalhatok. Kemény ezt így leírni, de ezek a tények. Nekem az emlékezés nem felhőtlen és nem is lesz az soha..bármennyire is szeretném, hogy az legyen. Két éve nem fért bele a papucsba a lábam, két éve kerestem rá a vizesedés tüneteire, 2 éve lesz holnap, hogy elhagytam az otthonomat és befeküdtem a pocakomban Marcival a kórházban. Talán valamiféle elképzelésem volt arról, hogy mi fog történni, mert hülye sem vagyok és elég gyorsan informálódtam illetve informáltak az állapotomról. De azt, hogy valójában milyen egy 32. hetes terhességet megszakítani a Hellp-szindróma szélén, hogy milyen egy koraszülött babát otthagyni Szegeden egyedül egy inkubátorban, hogy milyen így megélni az anyaság első pillanatait, hogy milyen így kimosni, kivasalgatni a pici ruhákat, hogy milyen így babaszobát berendezni, hogy milyen így fejni a napról-napra apadó tejet, hogy milyen látni a pici babádat ebben az állapotban, hogy milyen lesz ott állni az inkubátornál, hogy milyen további nehézségekkel kell majd szembenézni...azt nem tudtam. Még most sem tudok úgy emlékezni és írni ezeket a sorokat, hogy ne folyna patakokban a könnyem, ugyanakkor hátranézek a kanapéra és ott alszik egy 11 kilós, makkegészséges majdnemkétéves és már mosolygok is...mert ugye minden jó, ha jó a vége.... :)

2012. január 18., szerda

koccint

Mostanában sok apropó volt a koccintásra családban és baráti körben is.  A legtöbbnek Marci szem-és fültanúja volt. Legújabb szokása, hogy ugyanúgy "kávézik", ahogy én reggelente, már kapott is ehhez kis bögrét és kanalat, de ma Apának is kávézni kellett vele. Így üldögéltek reggel a kanapén. Amikor arra lettem figyelmes, hogy Marci a bögréjét Apa bögréje felé közelíti és szeretne vele koccintani. :D Párszor koccintottak, és ment tovább a reggeli kávézgatás. :)

2012. január 10., kedd

hajnali pillanatok Marcival

Nem akarok elkiabálni semmit, de Marci kezdi végigaludni az éjszakákat. Mondjuk amiket művel egész nap, nem csoda, hogy elfárad. :D Viszont, hogy mégse legyen teljes az örömünk ezért cserébe hajnali ötkor kel. Kéri, hogy menjünk a hálóba és ott a reggeliig minden van. Mesenézés, a testápolóm fejrekenése, hiszti, rötyögés. Aztán mikor elunja, kitakar és szinte kilök az ágyból :D, hogy most már mehetek a ruháiért és öltözhetünk, mert ő bizony éhes. :P

2012. január 9., hétfő

harap

Marcus átszokott a pusziról a harapásra, pedig esküszöm nem láthatta ezt egyikünktől sem, szóval fogalmam sincsen honnan szedte. Mindenesetre nem egy kellemes élmény, amikor az ember lányát arcon vagy cicin harapja  a tíznél többfogú gyereke. :P :D Leszoktatás folyamatban!