2010. január 3., vasárnap

ez sem tudott elkerülni

Ma éjszaka olyan érzésre ébrendtem, amit még soha nem éreztem. Hirtelen nem tudtam, hogy épp levegőt nem kapok, vagy a gyomrom akar kiesni, vagy mi is történik??? Fel is kellett keltenem A-t, mert eléggé megijedtem. Aztán rájöttem, hogy "csupán" annyi a bajom, hogy iszonyatosan ég a gyomrom.

"Ahogy a baba egyre nő a pocakban, úgy csúszik egyre feljebb a méh, folyamatosan nyomva a gyomrot. Még érezzük is, ahogy a második harmadban szinte végtelennek tűnő étvágy napról napra csökken, hiszen egyre kevesebb hely jut odabent az élelemnek, és jelentkezik a csillapíthatatlannak tűnő gyomorégés.

A gyomorégés oka, hogy a gyomorszáj kinyílik, a gyomorsav kiáramlik és marni kezdi a gyomorszájat, illetve a nyelőcsövet. A kellemetlen érzés gyakran éjszaka jelentkezik, így megnehezítve az utolsó hónapokban amúgy is igen nehéz alvást.

Gyomorégésre többféle megoldás létezik. A Rennie tabletta terhesen is szedhető, de emellett jó lehet a megfelelő homeopátiás bogyó szedése is. Az ajánlott szer kismamák számára az Iris D6, amelyből naponta 2*3 golyócskát szopogathatunk el nyelv alatt. Előtte és utána fél órán keresztül semmit nem szabad enni-inni és ügyeljünk rá, hogy a golyók ne érintkezzenek fémmel és ne kerüljenek mikrohullámú sütő közelébe, mert ezek megsértik a golyók védőrétegét és ezáltal hatástalanná teszik azokat."

5 megjegyzés:

  1. Ez tényleg vacak dolog.

    Nekem semmi nem vált be, úgyhogy ötletem sincs mi segíthet, pedig sokmindent kipróbáltam.

    Kitartást kívánok, és hogy gyors átmeneti állapot legyen!

    Puszillak!

    VálaszTörlés
  2. hát ez van...mit lehet tenni, én mind a kettővel végigkínlódtam...

    VálaszTörlés
  3. én asszem' ilyenkor kekszet ettem...pár falat az jó, olyan, ami felszívja a savat

    VálaszTörlés
  4. próbálj olyasmiket enni amik nem savképzők...és sok tiszta víz... kitartás:)

    VálaszTörlés
  5. tegnap olvastam a neten a kölesgolyókról...nagyon jól felszívják a gyomorsavat és teljesen természetes anyagból vannak, semmi adalék, meg ilyesmi.

    VálaszTörlés