2010. december 17., péntek

vegyesen

Fotózás:
A 10 hónapos képek csúsznak, mert képtelenség Marciról egy jó képet csinálni, ha egyedül vagyok vele. Úgyhogy megvárom a hétfőt és majd Anyuval karöltve próbálok elfogadható képeket gyártani. :)
*
Napirend:
Ha minden napunk olyan lenne, mint a tegnapi hát egy szavam se lenne, úgyhogy a mai napot is ennek megfelelően próbálom alakítani.
Marcika reggel ébredés után egy óra múlva már igényli a visszaalvást és erre nagyon figyelnem is kell, mert ha ez elmarad, akkor pokollá válik az egész délelőtt. Szóval ma is fél 8-kor kelt, de már fél 9-kor aludt is vissza. Aztán délig már semmi. Ebéd után egy rövid alvás. Aztán 4 óra felé egy hosszabb. Aztán fürdetés 8 körül, vacsi 9-kor. Jó lenne ezt így tartani, mert már többször bebizonyosodott, hogy ha így csináljuk az én hisztisnek kikiáltott fiam nem is olyan hisztis. :D
*
Dévény-torna:
Tudtam, hogy jó lesz, azt nem, hogy ennyire. A múlt hét volt a legmegdöbbentőbb, amikor a kezelés utáni nap már a felülő mozdulatot gyakorolta, előtte esze ágában sem volt. És még pár napja azt írtam, hogy pár "lépést" mászva tesz meg, most már kimondhatom, hogy szinte mászik. Korrigáltan Marci 8 hónapos, így ez teljesen jónak mondható. :) Úgyhogy nagyon örülök, hogy elkezdtük ezeket a kezeléseket, amíg stabilan nem jár, abba sem fogjuk hagyni.

2 megjegyzés:

  1. örülök, hogy minden problémamnetes Marcival :)

    VálaszTörlés
  2. Nagggyon-nagggyon örülök, hogy egy Dévényes segíthetett Marcinak!:) További jó mászikázást neki!!:)

    VálaszTörlés