2010. szeptember 2., csütörtök

Brendon

Hogy hogy is kerültünk mi tegnap a Brendon áruházba? Az úgy volt, hogy egyik pillanatban még Marcika nagy nyugisan cumizott a babakocsiban, amíg én épp egy kendőt próbáltam a nyakamba, a következő pillanatban azt láttam, hogy orrán száján -szerintem még a fülén is- jön ki a kaja. Ergó lehányta a sapkáját, a plédjét, a kis pulcsiját. Annyira megijedtem, hogy azt sem tudom, hogy jutottunk el az első pelenkázóig a plázában. Halkan megsúgom, mindenközben Marci egy hangot nem hallatott. Valószínű, sőt biztos, hogy túlzabálta magát a húsos püréből és ezzel már nem bírt a kis gyomra. :-s A kis közjáték után negyed órával már kajáért könyörgött, úgyhogy nagy gond szerencsére nem volt, és azóta sem ismétlődött meg. Annyit tanultam belőle, bármennyire is könyörög a kajáért, az én éhenkórász kisfiam, a 3 órás szüneteket szigorúan tartjuk, esetleg teát vagy gyümölcsöt kaphat mást nem!
Na de hogy a Brendonról is írjak. Én mindig legalább 3 garnitúra csereruhával indulok el vészhelyzet esetére, most sem volt ez másképp, de arra nem gondoltam, hogy cseresapka is kellene! :-o  Kellett, mert nem kockáztattam meg, hogy a huzatos parkolóházban megfázzon a feje. Szóval irány a Brendon. Akciósan(!) sikerült kétezerért vennem egy átmeneti sapit, egyébként ugyanilyet itt Félegyházán 1100-ért veszek. De ez még nem is volt olyan durva. Gondoltam, ha már ott vagyok akkor nézek neki overállt télre és egy vastagabb hálózsákot. Ugye mondanom sem kell, hogy nem vettem egyiket sem. A legolcsóbbaknak volt darabja 10 000! :-o Ma hajnalban felugrottam a tesz-veszre és láss csodát, találtam szuper overállt is és hálózsákot is. A két darabot 4500-ért. 
Azt hiszem a Brendon nekünk csak vészhelyzet esetére jó, semmi másra.

1 megjegyzés:

  1. A Brendon drága, nagyon drága. Én is csak akkor tettem be a lábam, ha nagy szükség volt valamire és csak ott találtam rá.

    Az ember ilyenkor elgondolkozik, hogy kiknek is nyitották ezeket az áruházakat......

    VálaszTörlés