2009. november 12., csütörtök

vihar

Úgy látszik az oltással kapcsolatos bejegyzésem kavart egy kis vihart a kommentek között. Én inkább egy postban reagálnék.
Itt tényleg mindenki leírhatja a maga véleményét, hiszen ezért nyilvános ez a blog, mert mint kezdő és tapasztalatlan anyukának fontos mások véleménye, segítsége. :) Maximum nem hallgatok az adott tanácsra, de az meg megint az én bajom. :)
Ami az oltást illeti én szkeptikus vagyok. És ez nem jelenti azt, hogy oltásellenes vagyok, DE! Köztudott, hogy eddig a kismamák nem kaphattak semmilyen védőoltást a terhesség alatt, értem ezalatt a "sima" szezonális influenza elleni védőoltást. Pedig annak is vannak szövődményei és veszélyei, ha elkapja egy terhes nő, abban az esetben is 10-szer nagyobb a kockázata annak, hogy elkapom és még hevesebb is lesz a lefolyása, mint egy "normál" szervezet esetében. De eddig érdekes módon TILOS volt a kismamák oltása, most meg hirtelen bazi fontos lett. Ami azt illeti azt sem tudnám soha megbocsátani magamnak, ha az oltás miatt lenne béna esetleg autista a gyerekem.
Az orvosomban pedig maximálisan megbízom, és ha ő a terhes feleségének NEM adatja be, akkor számomra nem is kérdés, hogy mit tegyek.
Ami Attilát illeti, őt is féltem . Féltem, mert például a közvetlen kollegája beosztottjai közül sokan megkapták a vakcinát és szinte mindenki táppénzen van az oltás óta! Majd ő eldönti, hogy beadatja-e , én rábeszélni nem fogom. Ehelyett védekezünk ezerrel, ahogy csak tudunk.

6 megjegyzés:

  1. A prevenció szerintem is a legfontosabb. Így lettem alkoholista. :-P (Na jó, csak viccelek!)
    A Rossmannban van nagyon finom vörös áfonyás Gárdonyi teaház tea. Tudom javasolni. Influ megelőzésre. Ja, meg mert isteniiiiiiii!

    VálaszTörlés
  2. Így igaz..Megelőzni kell a bajt..Szerintem ez az egész oltás hisztéria egy reklám fogás,jó pénz van ebben valakinek.....
    ELhiszem,hogy nem szeretnél gondot a babának...én sem szeretnék..Megbíznék a dokiban én is,ha ő a saját családjának nem adja be...akkor már elgondolkodtató..
    Nálunk kis azt mondta a gyerekorvos,hogy nem adná be,ha őt kérdeznék..de hát mindenki maga döntse el....
    Az egész nekem csak azért sántít itt,mert hogy lehetne egy védőoltást ilyen pikk-pakk kikísérletezni, engedélyeztetni,piacra dobni???????
    Ez kicsit érdekes...
    És pl a férjem kisfiát is beoltották...Hétfőn kapta meg az oltást,péntekre taknya-nyála egybefolyt,alig látott a betegségtől....
    Én bizony nem adatom be,akármi is lesz..
    Vigyázz magatokra:-)
    Pusz

    VálaszTörlés
  3. megelőzésre állítólag nagyon jó a sok-sok C vitamin, de nem tudom, kismamák esetében van-e rá korlátozás :)

    VálaszTörlés
  4. Meggyőztél, és írni fogok ide továbbra is. :) ♥♥♥

    VálaszTörlés
  5. Így van, tedd azt amit Te a legjobbnak érzel :)

    VálaszTörlés