Ezt most már én is tudom, és már nem várom el Marcitól, hogy a kialakult szokásait, napirendjét tartsa. Ha így tennék a nagy elvárásaimba már belebolondultam volna. Volt idő, amikor még én is méltatlankodtam, már nem teszem, azóta jóval könnyebb ez az anyaságnak nevezett nagy-nagy feladat.
Szóval elfogadom, hogy még mindig felkel éjszaka, és van hogy csak a tej segít a visszaaltatásban.
Elfogadom, hogy újabban megint hajnalok hajnalán kel, így ismét igényt tart a délelőtti altatásra is, jóval rugalmatlanabbá téve ezáltal a napjainkat. De nem baj, inkább egy alvó gyerek, mint egy fáradságtól ordító...
Elfogadom, hogy így a járás kapujában nagyon sokat kell sétáltatni, mert igénye van rá, és nagy ívben letojja, hogy nekem más dolgom lenne.
Elfogadom, hogy vannak jobb és rosszabb napjai, hiszen mi felnőttek sem állandó jókedvvel éljük a napjainkat.
Néha nehéz ez az elfogadósdi, de lényegesen könnyebb, mint állandóan a miérteken törni a fejem, vagy ráerőszakolni olyasmit Marcira, amit ő nagyon nem szeretne...
Nagyon jól gondolkodsz :)
VálaszTörlésMilyen más dolgod lenne? Tudom, hogy rohadt nehéz az önfeladás, de mégis, most ANYA vagy, és hidd el, soha többet nem fog visszajönni ez az időszak. Szóval el kell fogadni - ahogy írod is - hogy most ez az időszak a gyerekről szól, az ő igényeinek a kielégítéséről. Én sem tartottam magam anno "anyatípusnak", de teljesen természetes volt, hogy a gyerekhez én alkalmazkodom - és örömmel. Rohadt nehéz volt, de eszembe sem jutott - csak ritkán - hogy folytassam a korábbi napi ritmust. Alakítsd át úgy a napodat, hogy neked is jó legyen - csináld azt, amit szeretnél akkor, amikor van rá idő, meg minden.
VálaszTörlés