történetünk

A mi történetünk nem szokványos szüléstörténet. Kálváriánk január 26-án kezdődött, amikor a félegyházi orvosom KÉT napra befektetett kivizsgálásra a kórházba. Akkor még senki nem gondolta, hogy ennyire súlyos a helyzet. A két napból Félegyházán egy hét lett, aztán 31-én éjjel rosszul lettem, az orvosom úgy döntött, hogy Szegedre vitet mentővel, ahol ha már éjjel császárra kerülne sor, ott jó kezekben lesz Marci is.
Két nap után már láttam, hogyha nem szerzünk Szegeden is saját orvost akkor qrva nagy gáz lesz, mert azon túl, hogy kaptam a vérnyomáscsökkentőt és megnézték, hogy mennyire dagad a lábam nem történt semmi. Én meg tisztában voltam azzal, hogy itt szinte napi vizeletkontroll kellene, vérvétel, CTG..stb. És mégsem történt semmi. Drága férjem addig telefonált, amíg sikerült kezelőorvost találni, és ráadásul egy nagyon emberséges, normális, jó szakembert. Érdekes módon ettől kezdve naponta néztek a babánál szívhangot, engem is elkezdtek vizsgálni, kaptam infúziót, naponta tudtam a dokimmal beszélni. Közben a testem egyre jobban betorzult. A fejem és minden porcikám is egyre jobban vizesedett, a fehérjét is nagyon ürítettem, egyedül a vérnyomásom nem ingadozott. 11-én éjjel iszonyatosan elkezdett görcsölni a gyomrom. Szóltam az ügyeletes szülésznőnek és orvosnak is, akik lerendeztek azzal, hogy nagyon fent van a gyerek és ő nyomja a gyomrom, közben másnap kiderült már a májam kezdte felmondani a szolgálatot, nem bírt a sok méreganyaggal. A bébi CTG-je délelőtt katasztrófális lett. Szaggatott és kihagyott a frekvencia, így az orvosom miattam és miatta is az azonnali beavatkozás mellett döntött. Kisebbfajta sokkot kaptam a félelemtől, annyira gyorsan történt minden. Kb. a CTG és a műtét között 1,5 óra telt el. Borotválás, katéterezés, aneszteziológussal 5 perc alatt megbeszélni a dolgokat és már toltak is a műtőbe. Iszonyatosan rettegtem, ugyanakkor tudtam, hogy mindkettőnknek így lesz a jó. A műtét maga fél órás volt, amikor kiemelték a kis Picikémet azonnal felsírt hál' Istennek, és meg is mutatták nekem. És megmutatták kis pólyában is. Édes, kis szabályos arcocskája van. :)
Aztán áttoltak a megfigyelőbe, ott töltöttem egy napot, majd visszakerültem a terhespatológiára és vártam az infókat Marciról. Nagyon kevés időt kellett gépen töltenie, gyorsan reagált a tüdőérlelőre. Most már csak egy kis oxigént kap, de az sincs rákötve a nózijára. :) A kis drága pofiját sajnos nem láthatjuk egyelőre, mert besárgult és így be van kötve a szeme, de remélem nemsokára az is lekerül róla. Ma azt mondták a telefonban, hogy napok kérdése, és kaphat anyatejet. Így amikor megyünk, akkor már vihetek is neki, mert hétfőn beindult a tejcsim is és fejem szorgalmasan. Remélem hamarosan átkerül a gyerekklinikára, ahova már én is befekszem vele és ott már majd szoptathatom is.
Hétfőn láttam először a kisfiamat. Akkor összeomlottam. Attól, hogy milyen picike, attól, hogy nem foghatom, attól, hogy ott kell hagynom... Azóta felálltam, már tudok erről az egészről beszélni, és kell is róla beszélni. Egész nap Anyuval vagyok, este a férjecskémmel, amikor csak tudunk megyünk Marcikámhoz és csak előre nézek. Két hónap és a vagány zöld-fekete hordozóban és a szépséges fehér macis szettjében fogjuk hazahozni. :)